Barlangtúra jutalomból



    A második óra végét jelző csengőszó 2017. június 2-án 39 diák számára mást jelentett, mint az év többi napján.     Az is érdekes tud lenni persze, hogy mi van a tízórais kosárban, de ők ezen a pénteken ennél egy picivel azért több izgalomra számíthattak. Azt az osztályonként néhány gyereket, akik a 2016/2017-es tanévben a legtöbbet nyújtották tanulás és közösségi munka terén, iskolánk egy kirándulással ajándékozta meg. Brigi néni, Deni néni, Eszti néni és én kísértük el őket a Szemlő-hegyi-barlangba Réka néni szervezésében.
    Az a ragyogó napsütés, amiben délelőtt 10 órakor útnak indultunk, szerencsére a nap további részében is velünk tartott. A barlang bejáratánál már mindenki nagyon várta a túra kezdetét. Az elsősök között olyan is akadt, akiben volt egy kis félelem, de ezt hamarosan elnyomta kíváncsiság és a csodálkozás. Szomorúan vettem tudomásul, hogy már megijeszteni sem lehet senkit.:)
    A hegy alatti járat hossza több mint két kilométer, a látogatók számára ebből 300 méter van nyitva. Nem tűnik hosszúnak, mégis 40 percig tartott ez a séta. Több hatalmas termet is láthattunk, melyeket folyosók és lépcsők kötöttek össze. A sziklákat a természet sokféle alakúra formálta, arról nevezték el őket, amire hasonlítottak. Boszorkány, jegesmedve, stb. A végén a túravezetőnk leoltotta a lámpákat, hogy megtudjuk, milyen is a teljes sötétség és csend odalenn. Sötétség az volt, csend… Na, az nem nagyon.
    A barlang hűvöséből kilépve - minden előzetes figyelmeztetés nélkül - a nyakunkba ugrott a déli forróság. Úgy döntöttünk, hogy a délután további részét a bejárat fölötti játszótéren töltjük. Ez egy fákkal, bokrokkal szegélyezett kis hegyoldali tisztás játékokkal és csőcsúszdával, ahonnan lenézve majdnem egész Budapestet lehet látni. A kicsik a csúszdának és a többi játéknak örültek, a nagyok inkább a magunkkal hozott sportszereket választották. Hazafelé még egy rövid fagyizás is belefért az időnkbe Monoron.
    Jól telt ez a nap. Szerintem. És mindenkin ezt is láttam.

Péter bácsi


Jutalom kirándulás gyermekszemmel


    Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy az idei jutalom kiránduláson én is részt vehetek. Óriási izgalommal szálltam fel a buszra, alig vártam, hogy útnak induljunk.
    Az úton mindenki beszélgetett társaival és menet közben megcsodálhattuk a tájakat is. Rövid idő elteltével megérkeztünk úti célunkhoz a Szemlő-hegyi-barlanghoz. Némi várakozás után a túravezető segítségével elindultunk felfedezni a barlangot. A barlangban érdekes formájú cseppkövekkel találkozhattunk. Kellemesen hűvös hőmérséklet és a tiszta levegő felüdülést jelentet ebben a nagy melegben. A barangolás után felmentünk a hozzátartozó parkhoz. Itt mindenki szabadon hódolhatott kedvtelésének.
    Egy kis idő elteltével visszaindultunk a buszhoz. Útközben megálltunk egyet fagylaltozni. A fagyizás után visszaérkeztünk az iskolához,
    Ez a kirándulás örök élmény marad!

Czakó Erika, Halgas Virág 8.a