HIGIÉNIAI HÉT - 1. PROJEKT HÉT

2018. október 8. – októbert 12.



Témaválasztás:
A projekt közvetlen célja volt, hogy az intézményünkben tanuló diákok tapasztalatra és tudásra tegyenek szert a személyes és mentális higiénia terén. A projekt során megvalósított szabadidős, közösségi, és egészségfejlesztési témájú programokba az iskola felső tagozatának tanulóit vontuk be. A megvalósított rendezvényekkel főként az egészségük fontosságára hívtuk fel a figyelmet. A projekt célja volt, hogy a tanulók korszerű ismereteket és azok gyakorlásához szükséges készségeket, tudást szerezzenek az egészségük megőrzése és védelme érdekében. Ennek megfelelően bemutattuk és gyakoroltattuk velük az egészséges életmód kialakítását támogató tevékenységeket, viselkedésformákat. A projektben fontos szerepet kapott az egészségnevelés, a tudatos, igényes, tiszta környezet kialakítása, a délutáni előadások ennek a célnak megfelelően kerültek megvalósításra.
A projekt során a tanulók a helyes test és száj higiénés szokások elsajátítása mellett egymás elfogadására, lelki sérülések megakadályozásához is kaptak nagyon szemléletes segítséget.

A projekt kiemelt tartalmi ismérvei:
❖ az egészségtudatos magatartás megismertetése, elterjesztése, valamint az egészségi kockázati tényezők megismertetése,
❖ megfelelő szemléletmód kialakítása már a gyermekkorban,
❖ tanulók egészségtudatos, jövőorientált életvezetési szokásainak kialakítása, ennek keretében fogyasztási szokásaik egészséges irányba terelése,
❖ a téma többoldalú megközelítésére törekedtünk: a diákokat érintő, mindennapi életünkben felmerülő problémák kerüljenek előtérbe.
❖ a gyermekek cselekvő részesei legyenek a megismerő folyamatnak, minél több tevékenység, munkavégzés jellemezze.
❖ élethelyzetekben tanuljanak, valóságos feladatot kapjanak.
❖ egymáshoz kapcsolódó ismereteket integráljanak.
❖ játék, munka, tanulás ne különüljön el, hanem ötvöződjön a tanulók tevékenységében.
❖ A környezet külső megjelenésében is tükröződjön a projekt szellemisége.
❖ A projekt zárása élményszerű legyen.

A projekt jellemzői:
❖ Prevenció (környezeti és személyes higiénia kialakítása)
❖ Új ismereteket szerezzenek tanórai és tanórán kívüli tevékenységek során.
❖ Önállóság, nyitottság, önbizalom fejlesztése.
❖ Társas kompetenciák fejlesztése: empátia, együttműködés, kommunikációs készségek.
❖ Az ismeretekben való gazdagodás a változtatás igényét keltse fel bennük
❖ Képesek legyenek egymásra figyelni.
❖ A jogos észrevételeket elfogadni.

Mit tettünk a sikeres megvalósításért?
❖ Külsős előadókat hívtunk meg, filmet vetítettünk.
❖ Szerteágazó előkészítő, szervező feladatot végeztünk az iskolán belül és kívül.
❖ Eszköz-, és tevékenység feltételeket biztosítottunk.
❖ Építettünk a gyermekek előzetes ismereteire.
❖ Módszertani ismereteket integráltuk a hatékony, sokoldalú feldolgozás érdekében.

Részletes tervezésünk és a megvalósítás néhány képe alább megtekinthető


INTÉZKEDÉSI TERV


1. Előkészítés
Feladat, tevékenység Határidő Felelősök Segítők
Ötletbörze készítése 2018.09.21. Fényes Bata Anna, Kovács Emília
Intézkedési terv készítése 2018.09.21. Kovács Emília
Plakát, oklevél készítés 2018.09.24-10.16. Lőrincz Tímea
Projekt eszközök beszerzése 2018.09.24.-10.05. Fényes Bata Anna, Kovács Emília
Témahét faliújság 2018.10.04. Kovács Emília

2. Megvalósítás
Feladat, tevékenység Határidő Felelősök Segítők
Jelentkezés a du-i versenyekre 2018.10.03.-05. osztályfőnökök
Fotózás 2018.05.28.-06.01. Matz Róbert, Kovács Emília
Projektindítás 2018.10.08. 08:00 Fényes Bata Anna, Lénárt Gábor, Kovács Emília 5.a és 8.a osztály
Személyi és mentálhigiéné –Keresztes Hajnalka 2018.10.08.14:30 Fényes Bata Anna. Kovács Emília
Filmvetítés: Az internetes zaklatás 2018.10.09. 14:30 Fényes Bata Anna, Kovács Emília
ÁNTSZ előadás- Szűcs Nikoletta 2018.10.10. 15:00 Fényes Bata Anna, Kovács Emília Magdó Levente
Plakátkészítés 2018.10.11. 14:30 Fényes Bata Anna, Kovács Emília
Plakátverseny zsűrizés 2018.10.15. Lehoczky Judit

3. Értékelés
Feladat, tevékenység Határidő Felelősök Segítők
A tapasztalatok összegyűjtése 2018.10.15. témahét felelősök
Projekt dokumentumok elkészítése, archiválása 2018.10.15 témahét felelősök



A megnyitó


Személyes és mentálhigiéné – védőnői előadás


ÁNTSZ előadás


Plakátkészítés


Fényes Bata Anna, Kovács Emília Katalin tanárnők, témahét felelősök